Rólunk
Rólunk — a Stella Art Dekor története
A történet 1986 tavaszán indult. Akkori — és a mai napig meglévő — rajongásom két zenekar iránt ösztönzött arra, hogy ruhaipari iskolát válasszak. Erre ráerősített a nyolcvanas években Németországban és Angliában virágzó gruftie irányzat hatása is, amely nálunk akkor kevéssé volt érzékelhető.
Már 15–16 évesen olyan egyedi ruhákat varázsoltam magamnak, hogy amikor a Blaha Lujza téren dokumentumfilmet forgattak, megkértek, hogy rögzítsenek minket barátaimmal. A Margitszigeten pedig egy nyugatnémet csoport kérte, hogy fotózhassanak és videóra vehessenek minket.
Ruhaipari iskolát elvégezve dolgoztam szabóként, de a munka inkább monotonnak, mint kreatívnak bizonyult. Sokkal inkább az alkotás része érdekelt — ezért is igyekeztem továbbfejleszteni a készségeimet. Édesapámmal, aki építész volt, rengeteget dolgoztam; nála sok hasznos és kreatív dolgot lestem el.
Gyermekkoromtól rengeteget rajzoltam; később ezt odáig fejlesztettem, hogy 10 fős csoportoknak tartottam 3–4 napos rajztanfolyamokat, ahol a portrérajzolást és csendéletkészítést sajátították el fekete‑fehér ábrázolásban.
A pandémia idején érett meg bennem a döntés: otthonról, home office-ban fogok dolgozni, teljes kreativitásomat és tudásomat beleteszem, és létrehozok egy saját webshopot, amely a látogatókat is kreativitásra ösztönzi.
Eleinte csak szabással és varrással foglalkoztam, majd megvettem az első, később a második nyomtatót, sík‑hőprést és vákuumpréset. Elsajátítottam ennek a szakmának is a rejtelmeit, és az eredeti rajztudásomat ötvöztem a képszerkesztő programok használatával.
Nyomtatási technológiáink
Szublimációs eljárás: kisebb nyomtatóval, szublimációs festékkel készítjük a mintákat fémre, kerámiára, üvegre, porcelánra, műanyagra és műszálas termékekre — köztes anyag nélkül, közvetlenül a fotó, minta vagy grafika kerül a termékre magas hőfokon préselve.
DTF (Digital to Film): a másik nyomtatónk kifejezetten ruházati termékekre készíti a mintákat a legmodernebb DTF technológiával. Nincsenek plusz anyagok — a festékek közvetlenül az anyagra kerülnek, magas hő és nagy nyomás alkalmazásával.
A webshop minden technikai tartalmát és üzemeltetését egy kiváló mérnökinformatikus, a nagyfiam felügyeli, aki nagy segítségemre van a folyamatokban.
Köszönjük, hogy benéztél — jó böngészést és kellemes, kreatív tervezést kívánunk mindenkinek!
Stella Art Dekor